1. Deadnight Warrior
2. In The Shadows
3. Red Light In My Eyes (Pt. I.)
4. Red Light In My Eyes (Pt. II.)
5. Lake Bodom
6. The Nail
7. Touch Like Angel Of Death

Infók a lemezről:

Az egyetlen dal, aminek ezen a CD-n valójában van dalszövege az a "Touch Like Angel of Death".

A többi csak úgy Alexi fejében született meg a lemez felvétele közben.

Az európai kiadáson egy bonus track szerepelt, a Children Of Bodom.

A Japán kiadáson is volt egy, a Sepultura Mass Hypnosis c. száma.

A Nuclear Blast újra kiadott verziójában volt két feldolgozás: Silent

Scream (Slayer), Don't Stop At The Top (Scorpions). A bővitett kiadáson szerepeltek exták, pl. a Deadnight Warrior videója.

Korlátozott számú kiadásoknak a CD-je a kaszás kezét formázta.

-A Deadnight Warrior intróját az IT c. filmből vették, a The Nail intróját pedig a Ben-Hur-ből. A nyitó riff a Red Light in My Eyes part 2-ben  Mozart 25. Szimfóniájából van,  és később van egy riff a Requiem k.492: "Confutatis".

A Touch Like Angel of Death-ben van egy billentyű ’gyűlés’ (1:19) amit  Alexi és Alexander játszik.

 A CD eredeti verzióján volt egy rejtett szám, a "Bruno The Pig" a 7. szám után. Nincs ott semmi, csak 11 másodperc csönd.

Videóklipp a Deadnight Warrior-ból készült.

 "A Children Of Bodom egy fiatal finn csapat és nagyon ígéretes bemutatkozó lemezzel jelentkeztek. Eredetinek ugyan nem eredeti, de érződik, hogy bizonyítani akarnak. A finnek leginkább egy Dimmu Borgir/In Flames elegyre hasonlítanak, melyhez heavy metal és speed hatások kapcsolódnak. Nekem az In Flames jobban tetszik egy árnyalatnyival, viszont sokkal izgalmasabbak a Dimmu Borgir-nál. Fontos tényező még a szintetizátor, ami a zseniális Noctornus-t idézi. Ugyanakkor nem lehet kópiazenekarnak titulálni a Children Of Bodom-ot, mert a daloknak önálló arcuk van, saját világgal rendelkeznek. A dallamok ugyanúgy jelen vannak mint a sebesség, a durvaság. Nem elég egy meghallgatás, időt kell adni az anyagnak. A dalok megmaradnak az ember fülében, megjegyezhető dallamokkal operálnak Alexi Laiho-ék. Leginkább középtempókban gondolkodnak, csak néha gyorsulnak be (In The Shadows, Red Light In My Eyes Part I.), trappolós, headbangelős témákban is otthonosan mozognak (Deadnight Warrior, Touch Like Angel Of Death). A Lake Bodom billentyűtémái a Dream Theater világát juttatták eszembe, ebből is látszik, hogy egyrészt képzett muzsikusok tevékenykednek a bandában, másrészt rendkívül nyitottak a zenei stílusok iránt, harmadrészt pedig nagyon jó dalokat írtak. Óriási megoldás a Red Light In My Eyes Part II. orgona betétje is. A dobos valamint a billentyűs teljesítményét mindenképpen előtérbe kell helyeznem. Az agressziv, tiszta hangzás rengeteget dob az albumon, a bőgőt prímán lehet hallani, ügyes basszeros tevékenykedik a bandában. In Flames rajongók új kedvencet avathatnak ezzel a kiváló koronggal és az sem kizárt, hogy a CHILDREN OF BODOM az idén megjelenő albumával (nagyon várom) tarolni fog. Sőt !"

"Mit kapunk, ha keresztezzük a késői posztpunkba oltott death metalt Yngwie Malmsteennel? A válasz: Children Of Bodom-ot. Erősen leegyszerűsítve ennyivel elintézhetnénk a finn metálbanda első albumát, de a hanganyagban ennél sokkal, végtelenül több rejlik.
Először is, ezeknek a fiúknak határozottan egyéni a stílusuk. Efféle kijelentést ritkán tehetünk, hiszen a nyugati jólétben ma már szinte mindenki hozzájuthat tisztességes cucchoz, és bármikor készíthet digitális, tehát stúdiószintű felvételeket, de ettől még többségükben teljesen arctalanok maradnak.

Másodszor pedig, ha létezik egyáltalán posztmodern metálzene, akkor a Children Of Bodom hörgős-klasszikus számai kétségkívül azok. Emitt egy nyúlfarknyi Mozart idézet (a kis g-moll szimfónia első tételéből), amott egy Yngwie Malmsteen vagy Tony MacAlpine futam, előbb a Napalm Death zúzdája jut eszünkbe, aztán, néhány pillanattal később a szimfonikus metálból jól ismert menetek következnek.
John Zorn kortárs muzsikáját csak azért nem említem (persze épp megtettem), mert vélhetően sem ők, sem a Children Of Bodom rajongók nem ismerik - pedig egykor egy másik posztmodern fémzenét játszó néhai zenekar, a Faith No More frontembere is készített Zornnal lemezt.

Lényegében lehetetlen kiemelni akár egyetlen számot is az albumról, annyira egységesen magas színvonalat képvisel minden egyes felvétel. Alexi Laiho erőteljes hangja és virtuóz gitárjátéka Janne Warmann billentyűvarázsló mellett is átsüt, és olyan erővel, olyan intenzitással bombázza az ember dobhártyáit, hogy szinte közvetlenül a zsigereinkre hat (ami az én esetemben meglehetősen nagy teljesítmény, mivel a szomszédok nyugalma érdekében többnyire fejhallgatóval hallgatom a zúzósabb zenéket).

Nem is ragozom tovább, elég annyi, hogy hiába első albumról van szó a Something Wild esetében, ezeknek a süldő titánoknak még véletlenül sem kell a szomszédba menni, hogy invencióért könyörögjenek. Ha valaki kedveli a kemény, falba döngölős zenét, amit, az unalmat elűzendő, folyamatosan klasszikus dallamokkal spékelnek, és valami csoda, vagy átok folytán nem ismerné a Children Of Bodom elsőként kiadott felvételét, sürgősen pótolja a mulasztását!"